Vannak azok a bizonyos telefonhívások. Igen, azok. A telefonhívásoktól gyakran félünk, de legtöbbször várjuk azokat. Félünk tőle, mert mi van ha anyukánk, testvérünk, édesapánk vagy valamely szerettünk szól bele a telefonba remegő hangon? De persze legtöbbször vágyakozunk egy telefonhívásra, ami majd mindent megváltoztat.
Nekem is vannak emlékezetes beszélgetéseim. Az egyik ilyen volt, amikor felhívtak azzal kapcsolatban, hogy megkaptam a Viasat3-on hamarosan induló Ide süss! című műsor műsorvezetői szerepét. Leírhatatlan érzést, amit őszintén kívánok mindenkinek.
De egyszer felhívott Bogár Márk a Sárréti Chilifarmtól, amire szintén szívesen gondolok vissza. Azt mondta egy közepesen informális beszélgetés lezárásaként, hogy találjunk ki valami vagány chiliszószt. Együtt. Nem felejtem el azt a beszélgetést. Sokszor kérnek meg dolgokra, sokszor mondok nemet is, de ez az egyik legizgalmasabb felkérés volt amit valaha kaptam. Alkothatok úgy, hogy teljesen szabad kezet adnak és én bármit megtehetek. Azonnal igent mondtam.
A pillanatnyi öröm viszont szertefoszlott és egy görcsös akarásba csapott át. Mert ezt nagyon jól akarom csinálni. Ebbe nem bukhatok bele. De hogyan induljak el, hogy kell chiliszószt összerakni? Kénytelen voltam kicsit félre is tenni az ötletelést, gondolkodást és elengedtem. Ilyenkor engedni kell, mert az agy görcsösségére nincs orvosság. Még a chili sem.
Aztán jöttek a gondolatok napokkal később. Valami isteni sugallatra kezdtek megjelenni az ízek és az illatok. Elkezdtem érezni az ízét a számban annak a még nem létező chiliszósznak, ami ekkor már egyre tisztább álomként körvonalazódott. Levendula. Te jó ég, még nem találkoztam levendulás chiliszósszal. De lehet, hogy nem véletlen. A levendula az szappan, nem? Nem! A gasztronómia nagyon megengedő. Hittem abban, hogy vannak azok a kísérő ízek és illatok, amivel egy nagyon kis kerek szósz áll majd össze. És hónapokkal később, hosszas egyeztetések után elérkezett a nap, amikor elindultam a Sárréti Chilifarm bázisára, Tetétlenre.
Ez volt az a nap amikor először pakoltuk össze a szószt. Óriási élmény volt. Minden kicsiben, egy jegyzetfüzettel a kezemben és egy tollal a számban zajlott. Mindent tüzetesen felírtam, miközben csöpögtettem, mértem, aprítottam, kevergettem, szagolgattam. És egy 4-5 óra alatt összeállt 1 liternyi levendurva. Miért durva? Mert durva dolgok vannak benne és mert –nem tagadom- erős. Szeretem a csoki habanerot és a jalapenot is. Nyilván ezért van benne. Na azért ők ketten igen komoly kis csapatot alkotnak. Mondhatni durvák. De nem vészes. Csak az volt kemény, amíg kóstolgattam, mert úgy azért igen intenzív volt. Nem túlzok ha azt mondom, hogy olyan lett az ajkam, mint Geronazzo Mária kicsit sem szexi szája. De megjelent mindaz, amit szerettem volna. Azok az illatok, azok az ízek, amit terveztem.
De tudtam, hogy ez még csak a teszt volt, amit félretettünk. Hosszú napok, hetek voltak azok, amíg izgatottan vártam, hogy mi történik azokban a kis palackokban. Hogy milyen varázslat megy most végbe ezekben a pillanatokban. Hónapokkal később visszakóstoltuk, hogy jó-e, összeállt-e, szerethető-e, kellemes-e. És igen. Megszületett. Újra összeültünk és végre nekiestünk annak a mennyiségnek, aminek az eredménye már a polcokon, a webshopban és bízom benne, hogy már az asztalotokon van. Látjátok, tényleg sok munkánk van benne.
Van valami mámoros érzés abban, ha létrehozol. A Levendurva egy szerelemgyerek, amit a kíváncsiság és a kalandvágy szült. Amiben megtalálható mindaz a pimaszság, harsányság, kreativitás és kiegyensúlyozottság, ami bennem. Egy izgalmas találkozása a habaneronak, jalapenonak, levendulának, narancsnak, gyömbérnek ès fokhagymának. Egy illatában és ízében is gyümölcsös, kerek kis chiliszósz lett ez, amit büszkén és őszintén ajánlok minden chili- és új ízek rajongójának!
