Nehéz lenne egyesével kifejteni és feldolgozni a kérdésre érkező több mint 400 választ, mégis át kellett tekintenem, hogy melyek azok a sarokpontok, melyek megállapíthatóak ebből a csekélynek semmiképpen nem mondható véleménytömegből. Ki hogyan és mit eszik? Az egyértelműen látszik, hogy ha kajáról, otthonról hozott receptről, anyai vagy nagymamai specialitásról van szó, akkor tűzön-vízen keresztül kiállunk érte és szívesen osztjuk is meg a nagyérdeművel.

Az én fejemben az volt, hogy a válaszok nem mutatnak majd nagyon túl az édes vagy sós túrós csusza-, a kenyér és dinnye párosítás-, esetleg a nutellás vagy tejfölös lángos kérdéskörön, viszont nagyon nagyot tévedtem. Talán most döbbentem rá igazán, hogy szinte ki sem jelenthető, hogy milyen egy igazi húsleves, mert van aki azt is paradicsomszósszal vagy éppenséggel (felkészülni) beledobált mackósajttal eszi és számára ez a természetes. Milyen jogon állítom én ezek után, hogy a dinnye egy könnyű, lédús nyári gyümölcs, amit magában fogyasztunk, ha többen arra tették le a voksukat, hogy zsíroskenyérrel az igazi.
Nézzétek el nekem, de nem fogom tudni felsorolni az összes, számomra kissé furcsa, mégis izgalmas fogást, viszont az alábbiakban kicsit szemezgetek közülük.

Szóval azt pontosan tudtam, hogy ahány ház, annyi szokás. Magam is borsosan, cukrosan szeretem a káposztás kockát, míg pontosan tudom, hogy mások a sós formáját kedvelik. Az is egyértelmű, hogy valakinek a rántotta tojással készül, míg mások szigorúan tojás nélkül fogyasztják. De (és itt kezdünk el durvulni) arra soha nem gondoltam volna, hogy a lecsó sokaknál cukorral készül. Valamiért ekkor azt kezdtem el érezni, hogy a cukor lesz itt a mérleg hatalmas nyelve. A legtöbb dolognál valaki vagy tesz bele, vagy nem és így válik el, hogy ki hogyan szereti. De ekkor jelentek meg a dinnye kenyérrel, az alma és narancs sóba mártogatva és a sós gyümölcsleves is. Itt már éreztem, hogy minden lesz és nehéz lesz igazságot tenni, vagy úgy egyáltalán irányokat meghatározni.
Kicsit azt érzem, mintha összeragadt volna a szakácskönyv, vagy két gasztrovideót rosszul vágtak volna meg, mert 1-2 mások számára imádott kaja, nekem szörnyszülöttnek tűnik elsőre. Soha nem gondoltam volna, hogy van aki fahéjjal fogyasztja a toroskáposztát, vagy a sószalonnát szilvalekvárral. De persze sokaknak az ecettel és mustárral elfogyasztott kocsonya is lehet meglepő, amiért én speciel a téli időszakban remegve rajongok. Egy kicsit talán ezek után is furcsának hangzik majd, hogy vannak bizony olyanok, akik banánt tesznek a rántottába, vagy kacsazsírral teszik tökéletessé a tejbegrízt. Nem könnyű e sorokat még olvasni sem, de az az egy biztos. Talán nem ezen cikk hatására fogjátok feltörni a lelakatol éléskamra ajtót és felfeszíteni a hűtőt.
A kérdést itt tettem fel!
Engedjétek meg, hogy megosszam veletek a legszürreálisabb, legkülönlegesebb ízkombinációkat. Kapaszkodjatok. Jóétvágyat.
Ti küldtétek:
- lekváros bundáskenyér
- túrórudi kiflivel
- túrós tészta kakaóporral
- lekváros kenyér savanyú uborkával
- tojásos nokedli cukorral
- lecsó tejföllel
- fehér zsíros-cukros kenyér
- toroskáposzta fahéjjal
- sószalonna házi szilvalekvárral
- kakaós kalács párizsival, majonézzel
- húsleves paradicsomszósszal
- McDonalds-os sültkrumpli vanília fagyival
- húsleves tejföllel
- borsóleves kristálycukorral
- sózott dinnye
- babfőzelék ketchuppal
- bundáskenyér cukorral és hagymával
- mákos nokedli
- krumplipüré főtt hússal, olvasztott csokival
- aszaltszilva tejföllel
- túrós tészta szalonnával, porcukorral
- tejbegríz kacsazsírral
- banános rántotta
- sós vargabéles
- rántott tejbegríz
- zsíroskenyér mustárral és porcukorral
- paradicsomos töltött káposzta szilvabefőttel
- csokis muffin chilis ketchuppal
- rántott hús lekvárral
- bableves édesen
- tejfölös kakaós palacsinta
- savanyú krumplileves kolbásszal, cukrosan
- baracklekváros tarhonya
- májkrémes lekváros kenyér
- sós tejbegríz, vöröshagymával
- rántott zsírszalonna baracklekvárral
- sós és édes tökfőzelék
- túrós tészta lekvárral
- bundáskenyér házi baracklekvárral
- palacsinta sonkával, juharsziruppal
- paradicsomleves sósan vagy édesen
- tepertő csokival
- húsleves ecettel, reszelt sajttal
- sózott birsalma szeletek
- főt tojás cukorral
- gyümölcsleves sósan
- cukrozott sztrapacska
- tejbetészta leves
- lángos lekvárral vagy mogyorókrémmel
- krumplis tészta uborkával, cukorral
- lekváros lepcsánka
- baracklekváros tejfölös lángos
- palacsinta cukorral és citromlével
- babgulyás csalamádéval
- cukros vagy sós spenót
- halászlé citromlével
- tojásrántotta eperlekvárral
- húsleves ketchuppal
- fokhagymás vajas-mézes pirítós
Ha ennél valamit, receptjeim itt!