Kevés olyan konyha van ami annyira hasonlítana egymásra mint a szerb és a magyar. Mindkét konyhában dominálnak a fűszeres, erős ételek, a karakteres ízek. Nyilván mindkét konyha magáénak tekinti ezeket az ízeket, de ez így is van rendjén. Soha nem voltam még Szerbiában. Én, aki gasztronómiáról beszélek, kötelességem mindent kipróbálni és megenni amit csak tudok. És Szerbiában még nem ettem. Valahogy Hajdúszoboszlóról, majd később Budapestről nekem totálisan kiesett, holott igazán érdemes arra, hogy szó szerint belekóstoljunk.. Milyen kellemes teher ez, hogy mászkálok ide-oda csak azért, hogy ehessek. Kérlek küldjetek el mindenhova, hogy megideologizálhassam, hogy miért költöm el a világ összes pénzét utazásra és evésre!:) Ezen a hétvégén a Budapesttől 234 km-re található Bezdanban jártam. És persze ettem.
Na az van, hogy a Michelin csillag nem véletlen született meg. Az az üzenet amit képvisel, valóban átültethető a mindennapok gyakorlatába. Edouard Michelin francia üzletember és testvére, André 1891-ben feltalálták a leszerelhető gumiabroncsot. Mivel a találmánynak nagy sikere lett, 1889-ben megalapították a Michelin céget a francia Clermont-Ferrandban. Hogy az autósok megvegyék és minél többet használják a Michelin gumikat, kiadtak egy olyan térképet, amelyen kitűnő éttermek és hotelek szerepelnek. Ezzel próbálták meg rábírni a turistákat, hogy kitérőket tegyenek az utak mentén és használják a Michelin gumiabroncsokat. Innen ered a Michelin csillag.
Pontosan tudjuk, hogy miért jó egy Michelin csillagos étterem és szívem szerint az összes étteremben végigenném a menüt. Ez nem kérdés. De hogy miért vezettem fel így ezt a cikkemet? Mert jobb nem jutott eszembe. Nem, nem ezért. Egyszerűen ez jutott eszembe, amikor szeltük a kilométereket csak azért, hogy kipróbálhassunk egy éttermet, amiről igen sokat meséltek már nekem korábban. Még akkor is, ha nem a Michelin cég által “fémjelzett” helyről beszélünk. Vannak ám olyan helyek, amelyek soha nem kapnak majd csillagokat, mégis érdemesek arra, hogy cikkek szülessenek róluk, de leginkább arra, hogy egy oltári jót együnk.
Sokat hallottam a szerb-horvát határ szerbiai oldalán működő Carda Pikec-ről, azaz a Pikec csárdáról, ami messzeföldön híres a halászléjáról illetve az olajos halairól. Ha írás közben visszagondolok ezekre az ízekre, még most is végigfut egy enyhe hidegrázás a hátamon, mindez persze a legpozitívabb értelemben. Egy Duna menti hangulatos kis étteremről beszélünk, ahol mindenféle manírtól, túlzástól mentesen azt képviseli a hely amihez a legjobban ért. Vendéglátnak. És teszik ezt igen-igen jól.
A halászlé Magyarországon sem egyértelműen halászlé. Egészen mást vallanak Szeged környékén, vagy éppen Baja környékén halászlánek. Van aki passzírozza (a mi családunkban így) és van aki nem. Vannak akik tésztával- és vannak akik nélküle eszik. A magyar néprajzi irodalom szerint a halászlé azonos a hosszú lére eresztett halpaprikással. Itt Szerbiában és Magyarország ezen határához közeli részein a bajai módszerrel fő ez az isteni leves. Egy jó erős piros hallé, amiben megfő ugyan a hal, de nem sűrítik passzírozással. Itt a sűrítést a pirospaprikával és a hatalmas lángon történő redukálással érik el, persze egy jó nagy adag hal, halcsont felhasználásával. Na ezt szerettem volna én megkóstolni, még akkor is ha én passzírozott halászlén szocializálódtam.
bajai halászlé:
- 2,25 kg ponty
- 0,75 kg egyéb hazai hal
- 3,5 liter víz
- 3 nagy fej vöröshagyma
- 3 evőkanálnyi pirospaprika
- 3-4 csípős cseresznyepaprika
- só
A kedves kiszolgálás igen sok nyelven történik. Beszéltünk mi magyarul, kicsit horvátul és angolul is. Mindenki mindent értett, ami nem is volt igazán nehéz, mivel az étlap nem túl hosszú. Nincs felduzzasztva felesleges dolgokkal, azonnal a lényegre tér. Én is azt javaslom, hogy ha ellátogatsz ide, akkor bőven elég ha a hely zászlóshajóit megkóstolod. Bőven elég lesz, nem fogsz csalódni. Mi kértünk egy olajos keszeget, olajos süllőt, sült paprika salátát, haltepertőt és egy közepesen csípős halászlevet házi tésztával. Persze próbálhatom itt elhazudni, de egy ilyen helyen és úgy általában Szerbiában biztos, hogy pálinkával is kínálnak. A hely saját birsalma főzetét kóstoltuk meg, ami kellő étvágyat hozott az ételekhez.
Először a haltepertő, olajos hal és a sülltpaprika saláta futott ki. A haltepertő a ponty hasaaljából készül, amit apróbb darabokra felaprítva, forró olajban sütnek ki. Mellé egy majonézes remoulade került a tálra, sok-sok hagymával. Mert itt a hagyma az minden tányéron helyet követel magának. A tepertő mellé a házilag füstölt, és házilag eltett olajos halakat kóstolgattuk, ahol a szálka is ehetővé válik. Nem véletlen, hogy igen népszerű ez az ínyencség. Megtalálható benne minden, amiért rajonghatunk. A keszeg édeskés íze találkozik a füst játékosságával egy jó nagy adag olajban. Engem lenyűgözött. A paprika saláta gyakori vendég az én konyhámban is. Viszonylag könnyű elkészíteni, ugyanakkor izgalmas is. A szerb konyhában megkerülhetetlen, így nemvolt kérdés, hogy itt is megkóstolom. Jól döntöttem. Érdemes volt.
A halászlé egy szenes, még izzó bográcsban érkezett meg az asztal közepére. Ahogy kell. Én akarok szedni magamnak újra és újra. Mellé hoztak egy hatalmas adag házi tésztát is. Egy forró, tartalmas, pontypatkóval megtömött leves került a tányéromba. Tartottam tőle, hogy a passzírozott leveshez szokott ízlelőbimbóim mit szólnak majd. Olyan volt ez, mint egy hal erőleves jó sok hagymával és őrölt pirospaprikával. Semmi nem hiányzott belőle. Én ugyan nem ettem, az ismert okok miatt, de van itt még fullos Dobost-torta is, ami házi, 12 lapos. Ha meggyőzött az amit olvastál és úgy döntesz, hogy kipróbálod ezt a kis kedves éttermet, azt viszont fontos tudni, hogy itt a halászlé frissen készül. Amikor megrendeled, csak akkor állnak neki a te bográcsodnak a te adagodnak. Szóval nem 30 perc lesz, de érdemes kivárni. Bízz bennem, tényleg érdemes!:)
Szóval volt itt olajos hal, haltepertő, sült paprika saláta és persze halászlé. Ha szeretitek a halakat és azok házias ízét, akkor tényleg érdemes elgurulnotok Bezdanba a Pekic csárdába.
Ahogy a cikkem végére értem elgondolkodtam, hogy tényleg képesek vagyunk akár órákat is utazni azért, hogy egy jót együnk. Igen én biztos. Mert élményeket gyűjtök, amit szívesen meg is osztok veletek. És persze nem csak a kajáról szólt ez a kirándulás. Felfedezünk. Olyan csodás tájakat ismerhetek meg, amit kár lenne nem látnom a saját szememmel.
